2012. október 29., hétfő

"Miért kiabálunk amikor dühösek vagyunk? Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:
– Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?
A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
– Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.
– De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz – mondta a tanító. A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot adta:
– Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság. Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretet van.
A tanítványaira nézett, és így folytatta:
– Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem találjátok meg a visszavezető utat."
"Ha valaki elment, és ezzel együtt kitépte a szíved, nagyon sokáig képtelen vagy neki megbocsátani. Először önmagad hibáztatod mindenért, ami nem vagy, mindenért, amiben mások jobbak nálad. Aztán őt okolod. Sírsz miatta, szidod magadban, százszor is megfogadod, hogy nem veszed a szádra többé a nevét, és nem nyitsz ki újságot, amiben ő szerepel. Nem nézel tévét. Nem hallgatsz zenét. Nem beszélgetsz másokkal. Nem zongorázol. Egyszerűen nem érzel. Csakhogy így hermetikusan elzárod magad mindentől, ami segíthetne, hogy továbblépj, hogy megértsd: ő, akiért te az életed is odaadtad volna, nem tudott neked eleget adni önmagából. Ő pontosan annyit volt képes adni, ő pontosan olyan volt, amilyenné formálta élete során a rá ható több millió tényező. Nem tudott jobb lenni hozzád, és ezt a szívrepesztő tényt, így ahogy van, el kell fogadni."

2012. október 26., péntek

"A legjobb dolgok a világon nem dolgok."
"A szó is hagy nyomot."
"Az emberi csók egyszerű üzenetváltás, s az ember néha nagyon szomorú üzenetet kap."

Ady Endre
"Egy nő sosem elég öreg ahhoz, hogy hülyét csináljon magából."
"A szeretet sosem volt tévedés, sosem volt hiba, még akkor sem, ha viszonzatlan maradt."
"- Nem szeretsz már?
- Nem tudom. Azt hiszem, még mindig szeretlek. Csak éppen nem érzem."
"Baj, ha közelebbről akarom ismerni világodat, ha kíváncsi vagyok rá? Kíváncsi vagyok minden vágyadra, minden gondolatodra, mosolyognivalóidra, érintésedre és... Rád!"
"Néhányan úgy vélik, az tesz minket erőssé, ha kapaszkodunk valamibe. Pedig néha az, ha elengedjük."
"A végén, amikor valakit elveszítesz, minden gyertya, minden ima hiábavaló lesz, mert az egyetlen dolog, amid marad, az a lyuk az életedben, ahol az a valaki, akivel törődtél, létezett."
"A múltat nem azért kell eldobni, mert rossz, hanem mert halott."
"Nevess, ha sírok, sírj, mikor nevetek, hogy mi is lehessünk őszhajú gyerekek."
"Ha valamit megbántál végül, s már jobb lenne mindent eltemetni, elölről már nem, de újra bármikor el tudod kezdeni."
"Így vagy úgy, valahogy látod a világot, csodálod, vagy éppen taposod a virágot. Hiszel valamit, valamit meg nem, de, ha hiszed, ha nem, ez így van rendben."
"Ideje váltani, a híd már nincs messze, ébredésed talán álmod ihlette. Aki, ha körbeért, tegyen le nagy tétet, dupla vagy semmi lesz, így játszik az élet."
"A harag hangos úr, de ne vedd komolyan, mint az irigység, na, ő is pont olyan. Amíg te nem figyelsz, tekerik a kormányt, a szakadék közeleg, ők padlóig nyomják."
"Mert valakit be kell, hogy engedj, s bár nem szégyen néha nem érteni, de van, amit el kell, hogy engedj, és van, hogy neked kell vitorlát bontani."
"Ha valamit meg kéne tenned, ha valamit el kéne mondani, igen, minden seb begyógyul, benned van, hogy ideje van megbocsájtani."

2012. október 25., csütörtök

"Vajon képes vagy-e észrevenni, hogy a másik megváltozott? Hogy már semmi sem olyan, mint régen? Azt szeretni, aki melletted van, és nem azt a valakit, aki régen volt? Úgy gondolom ez az egyik legnagyobb kihívás. Jelen lenni a pillanatban, odafigyelni a másikra, nem elvarázsolódni, és tudni, hogy mikor nincs már helyed mellette. Talán ezt rontják el a legtöbben: ragaszkodnak valakihez, aki már rég nem az a valaki, akibe beleszerettek."
"Nem szabad kimondatlan szavakat hagynunk magunk után..."

Hidasi Judit
"Az apró órákból, az apró csodákból áll az életünk. És ezt én is így gondolom. Azt csak remélni merem, hogy igazán jelen tudok lenni bennük. Mert a végén semmi más nem számít. Csak a kis dolgok. Mosolyok, gesztusok, érintések. És igenis hiszem, hogy a szavak. Azok is fontosak. Nem szabad kimondatlan szavakat hagynunk magunk után..."

Hidasi Judit
"Szerintem isten belefáradt a klasszikus szerelmi történetekbe."

Hidasi Judit
"De azt tudnod kell, hiszen itt vagy, hogy nem akarok közel kerülni senkihez. Nem vagyok rá képes. Hozzád pedig biztosan nem. Mert újra megsebzel. Pont azért, mert nem múlt el. Mert még mindig van közöttünk valami. De azt hiszem, hogy én már nem akarom."

Hidasi Judit
"Ő. Meg a gitárja. A szerelemről énekel. Az elmulasztott szerelemről. A tisztaságról, ami csak néha érint meg. És hogy el lehet szúrni. Neki sikerült. És most már késő. A lány elment. Nincs mit tenni. Vannak megbocsáthatatlan dolgok."

Hidasi Judit

2012. október 23., kedd

"Tudod, mi a szívás? Nézni, ahogy a kedves, törődő embereket átvágják, és nézni, ahogy a seggfejek pedig mindent megkapnak, amit csak akarnak."
"Bármennyire is hihetetlen, nekem is vannak titkaim. És pontosan tudom, milyen magányossá tesznek."

2012. október 20., szombat

"Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy."

Müller Péter
"Soha ne add fel! Csak ha elegendő bélyeg van rajta!"
Sokadszorra osztom meg, de...

"Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel,
Gyűlölöm, ahogy vezetsz, és azt is, ahogy nézel.
Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,
Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.
Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,
Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.
Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,
S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,
Szemernyit sem, nem gyűlöllek én."
"Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?"

Karinthy Frigyes
"Akit feledni akarunk, arra gondolunk."
"Nem lehet sokáig haragudni arra, aki megnevettet."
"Mióta a matematikusok megtámadták a relativitás-elméletet, azóta én magam sem értem."

Albert Einstein
"Ez itt pedig magam vagyok,
Régi tüzek fekete üszke
S fölöttünk végzet-szél fütyöl,
Szaladj tőlem, átkozz, gyülölj,
Avagy légy rám ujjongva büszke."

Ady Endre
"Mit tagadjam? - siratom és szeretem
Mit tagadjam? - talán ez az igazi
S ez is oktalan, de legszebb szerelem."

Ady Endre
"Amit irántad érzek, az feltétel nélküli. Nem ítéllek el. Nem veszítem el a türelmemet. Nem büntetlek meg. Csak szeretlek. Ennyi az egész. Világos és egyszerű."
"Csak nézz rám, neked ezt most látnod kell! Akarom, hogy újra égess el... Csak nézz rám, mondd, hogy megtennéd! Hogy bárminél jobban szeretnél! Szoríts meg, harapj meg, ölelj át, mint az, aki nem tudja világát..."
"Csak egy romantikus tahó, egy pali a sok közül, egy saját kis sztorival a világ elől menekül."
"A legnagyobb kihívás egy kapcsolat végén az, hogy tudd elfeledni a másikat, és ha ez már sikerült, akkor meg tudj emlékezni rá."
"Mindig azt mondják,
hogy remélni nem szabad.
Hogy állj csak vissza a sorba,
és húzd szépen meg magad.

Partra vágyó hullám,
eloszlik, mint a hab.
Egy szabad pillanatban,
vad sziklák alatt.

Tengermoraj dúdolja álmodat,
hogy szerelmet vártál, halálosat.
Hogy voltál tettes is, és néha áldozat,
s hogy ember nem lehet magányosabb.
Ember nem lehet nálad magányosabb.

Mindig azt mondják,
hogy az ember csak tévelyeg,
pedig valahol van helyed,
még ha keresve sem leled.

Az ég felérhetetlen,
a mélység hallgatag,
mint tenger zúg a cseppben,
az a szabad pillanat.

Tengermoraj dúdolja álmodat,
hogy szerelmet vártál, halálosat.
Hogy voltál tettes is, és néha áldozat,
s hogy ember nem lehet magányosabb.
Ember nem lehet nálad magányosabb..."

Ákos - Tengermoraj

2012. október 17., szerda

"Mi lehetne emberibb annál, hogy szeretsz és szeretnek?"
"Hisz szeretett úgy, ahogy szeretni fog, előttem őrzi öregen is azt a pillanatot, amikor egy volt a kettő, a kettő egyér. Az a szempár, amiben örökkévalóság volt a tekintet, kit megértettél, de ahogy én, úgy te is elengedtél."
"Nem lesni már: rosszat vagy jót csináltam,
szemem nem volt-e túl simogató,
és meg se kérdezni, kiszáradó
torokkal: mondd, mit érzel te irántam?"
"Voltam néha bajban, volt úgy, hogy én akartam, és volt, hogy más akarta, hogy én akarjam úgy. Aztán persze, többnyire minden más lett, és jót csak a változás tett. Én se hittem, de néha tényleg ez az egyetlen kiút."
"Sohasem az ember a hibás, hanem valami más. Valami más, a pillanat, a múlt, a sors, az átok, valami, amit nem ismerünk."

Ady Endre
"Lehetsz tömegben vagy bezárva egy szobában, legbelül mindig magány van."
"Minden erővel együtt jár egy gyengeség, és fordítva."
"Olyasmi elvesztése miatt sírok, ami sosem volt az enyém. Milyen nevetséges! Gyászolni valamit, ami soha nem is volt - az istenverte reményeimet, az istenverte álmaimat és megkeseredett várakozásaimat."
"Aki gyűlöl, az nem közömbös. Az még szeret."
"- Honnan tudod, hogy ő nem életed szerelme? Úgy értem, lehet az évek múlásával ő lesz az.
- Nem, ez nem olyasmi, ami idővel fejlődik. Ez olyasmi, ami azonnal megtörténik. És folyik végig rajtad, mint a folyó vize vihar után. Feltölt és kiürít egyszerre. Érzed az egész testeddel... a kezedben, a szívedben, a gyomrodban, a bőrödön. Éreztél már így valaki iránt?
- Igen, azt hiszem.
- Ha gondolkoznod kell ezen, akkor még nem érezted.
- És teljesen biztos vagy benne, hogy egy nap megtalálod?
- Persze. Végül mindenki megtalálja. Csak sose tudhatod, hogy mikor vagy hol."
"Én őszinte voltam. És ő is. Csak nem ezt akartam hallani..."

2012. október 12., péntek

"Ma éppen az a nap van, amit visszadobnak majd neked,
Mostanra, amit tenned kell, valahogy észrevehetted.
Nem hiszem el, hogy bárki érez irántad úgy, ahogy én - manapság.

Rád üt a szó az utcán, hogy a szíved tüze már nem ég,
Biztos, mindezt rég hallod már, de sose' gyötört a kétség.
Nem hiszem el, hogy bárki érez irántad úgy, ahogy én - manapság.

És minden út, mit járhatunk, beszűkül,
És minden fény, mi közben ér, sötétül,
Oly sok minden van, mit még neked kimondanék,
S nem tudom miképp.

Mert érzem,
Te vagy, aki jöttél értem.
Hisz benned már,
Csodafal vár.

Ma éppen az a nap van, amit sosem dobnak már neked,
Mostanra, amit nem tehetsz, valahogy észrevehetted.
Nem hiszem el, hogy bárki érez irántad úgy, ahogy én - manapság.

És minden út, min arra futsz, beszűkül,
És minden fény, mi közben ér, sötétül,
Oly sok minden van, mit még neked kimondanék,
S nem tudom miképp.

Látod, érzem,
Te vagy, aki jöttél értem,
Hisz benned már,
Csodafal vár.

Látod, érzem
Te vagy aki jöttél értem,
Hisz benned már,
Csodafal vár.

Látod, érzem,
Te vagy, aki jöttél értem.
Te vagy, aki jöttél értem.
Te vagy, aki jöttél értem!"

Oasis - Wonderwall

forrás itt
"Van, amit a szülők jobban tudnak. Van, amikor a legjobb barát sem tudja elérni, amit egy anya igen. És van, amikor úgy érezzük, a helyzet, amibe kerültünk, meghaladja a tudásunkat, és csak egy felnőtt adhat rá elfogadható tanácsot."

Leiner Laura
"Minden anya előbb-utóbb rádöbben, a gyereke jobb ember, mint ő. Erről azonban mélyen hallgat."
"Ha mással látlak, már vissza nem nézek, mialatt könnyeket takarok, mik a lelkemben égnek."
"Az anya nem az a személy, akire támaszkodunk, hanem aki szükségtelenné teszi a támaszkodást."
"Egy álom volt csupán. Csak halálra ítélt, hangok a zongorán, mint nyári hópihék."
"A szerelem nem halt meg, csak itt hagyott bennünket, és mi ebbe halunk bele."
"Szétesni könnyű, és önmarcangoló életet élni sem nehéz, a sírásról már nem is beszélve. De kihúzni magunkat, túllépni a hibán és továbbmenni? Na, ez az, ami baromira kemény meló, viszont nagyon megéri." 

Leiner Laura
"A fiúk nem igazán ismerik a "hisztinyelvet". Pedig annyira egyszerű. Mindig pont az ellenkezőjét kell csinálni, mint amit mondunk. Ha azt kérem, ne hívjon, elvárom, hogy hívjon. Ha azt mondom, haza akarok menni, egyébként nem akarok. Ha azt mondom semmi bajom, egyértelmű, hogy nagyon is van baj. De ezt nem mindenki tudja. Így hiába ültem a babzsákfotelemben, a mobilomat szorongatva, nem szólalt meg."

Leiner Laura
"Elég ciki dolog ez a szerelmi bánat téma, mert időnként tök jól van az ember, aztán hirtelen eszébe jut, és egy pillanat alatt befordul."

Leiner Laura
"Miért van az, ha az egyik ember épít egy falat, a másik azonnal tudni akarja, mi van a túlsó oldalán?"
"A legtöbb ember szeret beszélni, és nem tud figyelni a másikra. (...) Figyelni hosszan, csendesen és mélyen egy másik emberre - nehéz. Hogy ezúttal ne rólam legyen szó, hanem rólad. Hogy most ne én legyek fontos, csak te. Hogy nekem mi fáj, mi a bajom, nem lényeges. Odaadom neked a figyelmemet. Tiéd a lelkem, az időm - ez nem könnyű."

Müller Péter
"Aki kérdez, az viselje el a választ is."
"Azt szokták mondani: "Hallgass a szívedre!". De mi van, ha a szíved mindig ugyanazt a baromságot mondja újra és újra? Mi van, ha nem hagyatkozhatunk a szívünkre? Ha nekünk az eszünkre kellene hallgatnunk?"
"Ugyanannyi energia észrevenni valakit, mint azon fáradozni, hogy ne vegyük észre."

Leiner Laura
"Lelkembe jutsz... Mert amikor gondolok rád, nem "eszembe jutsz". Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt. A lelkemben."
"Mint régi filmeken a hajnali táj. Egyszerre szép, és egyszerre fáj."
"A való életben a fiúk nem rohannak vissza hozzád az éjszaka közepén, és nem surrannak be az ablakodon. Csak ott hagynak, és aztán többet egy szót sem szólnak hozzád."
"Sajnálom, hogy én már feladtam a kapcsolatunkat, miközben te sohasem."
"Soha senki nem fáradt még bele a szeretésbe. De sokan belefáradtak a várakozásba, a feltételezésekbe, a hallgatásba, a hazugságokba, a fájdalomba..."
"Mindig egy olyan férfit szerettem volna, aki azt mondja: szeretlek, mert... De mára rájöttem, hogy olyan valakit szeretnék, aki azt mondja: szeretlek, annak ellenére, hogy..."
"A hűséghez nem kell póráz."
"Ha egy lány megérti az összes baromságod, ragaszkodik hozzád a hibáiddal együtt, és mosolyog, még ha nem is tettél érte semmit, akkor nyilvánvaló, ő elég ragaszkodó. De az is nyilvánvaló, hogy te nem érdemled meg."
"Sosem fogja annyira ismerni a történeted, mint én. Majd jusson eszedbe."
"Hónapok óta ez megy, nincs eleje, nincs vége, odahúzol magadhoz, aztán könnyedén löksz félre."
"Néha arra gondoltam, hogy tulajdonképpen nem is meghalni akarok, hanem abba akarom hagyni ezt az életet."
"Ha a szívedet adod, leszarja. Ha leszarod, a szíved akarja."

2012. október 10., szerda

"Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom."

William Shakespeare

2012. október 3., szerda

"Hát állj meg egy szóra,
most én kérlek téged.
Nézd meg csak jobban,
hogy hová tart az élet.
Nem figyeltél rá,
elmúlt hamar.
És téged régen nem zavar."

Own Project
"De az a baj, hogy ezt te végig is nézed,
 téged réges-régen nem zavar.
Eltűnt az arcokról már minden érzelem,
és mindenki felnőtt lesz túl hamar."

Own Project
"Az a baj az emberi vonzalommal, hogy nem lehet tudni, viszonzott-e."

2012. október 1., hétfő

"Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, amelyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a határokon."

Paulo Coelho
"A hullámvasút az én életem, az élet kemény és szédítő játék, az élet ejtőernyőzés, kockázatvállalás, esések és kelések sorozata, hegymászás, vágy, hogy fölérjünk a csúcsra, és csalódás és szenvedés, ha nem sikerül."  

Paulo Coelho
"Rengeteg hibát elkövethetünk az életben. Egyet nem: amelyik tönkretesz."

Paulo Coelho